Jó szerszám-fél erő!
Fafaragóként a véső a partnerem. Fontos, hogy jó minőségű legyen, mert megkönnyíti a munkánkat.
Az éles, jó minőségű szerszámmal élvezetes a munka, ahogy a fa síkjából életre kel a
motívum. Ha életlen, akkor kínlódva, nehézkesen megy a munka és lendületet veszítünk az alkotásban, talán még a kedvünk is elmegy a faragástól.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert a barátom, Ambrus Aladár, akitől a faragást tanultam, olyan faragószerszámokat készít, amivel a hajszálat is ketté lehet vágni. Ezt be is bizonyította, amikor egy kicsit kételkedtem ebben. Az első kopjafa faragásomnál ismertem meg a vésőit és mondhatom, hogy ezért is szerettem meg a faragást. A faragásomat sikerélménynek élhettem meg. Ez segített hozzá, hogy a faragást alkotásként, valaminek a kifejezéséért tudtam véghezvinni és tudtam ez által odafigyelni a belső érzésekre, ami irányította a kezemet. Ezekkel a vésőkkel aztán több kopjafát is kifaragtam, míg aztán újra élezéssel felfrissítettük.
A kedvencem mégis ezután kifejlesztett vésője, az úgynevezett „író” véső lett. Ez egy rövid szárú ékvéső, amivel jól lehet az aprólékos mintákat, szöveget faragni. Ha megvan a belső indíttatás és hozzá a jó szerszám az biztos, hogy látszik az alkotásokon.
És erről hála Istennek, elégedett vásárlóim véleményei is tanúskodnak.
Köszönet érte!